EZ EGY NÉHÁNY HETES BEJEGYZÉS, CSAK EDDIG VMIÉRT NEM VOLT LÁTHATÓ
Kipróbáltam online is a Therost. Egyelőre az a véleményem, hogy draftolni érdekes, de játszani unalmas. Valami hiányzik belőle (mondjuk a lények megölésének lehetősége). Az eredményem 2-1 lett, de ebből egy győzelem bye-os.
Medomait bontottam elsőre, és azt gondoltam, hogy egy UW heroic decket építek, olyasfélét, amit Caleb Turtenwald ajánlott. Tisztában voltam vele, hogy az a deck vegytiszta állapotában nem használ 6 manás lapokat, de sajnos nem jellemző rám, hogy tudnám tartani magam egy archetípushoz, ha nem pont oda tartozó, de érdekes lapok kerülnek elém. Valószínűnek tűnt, hogy úgysem jön össze elsőre az a deck, és egy finishert azért vétek lenne kihagyni. Nem ragozom tovább, mert ez még csak az első pick volt.
Többé kevésbé próbáltam magam tartani a célhoz amennyire a packok engedték (azaz kevéssé sikeresen). Az archetípus erős, mert amikor nyertem, akkor az egy-egy korai heroic creature-nek és az ordealoknak volt köszönhető. Sajnos valamennyi ordeal first pick erősségűnek tűnik, és igaza lehet Calebnek, hogy a legerősebb deck 1-2 manás heroic creature-ökből és heroic enablerekből áll. Ha ordealt castoltam, sosem veszítettem, igaz, ez annak is köszönhető, hogy ez egyet jelent egy korai lény kijátszásával, ami manahalál esetén ugyebár nem lehetséges.
Még egyszer: szinte kezelhetetlenek az Ordealok. Anélkül, hogy átnézném az egész spoilert, csak pár piros burn spell jut eszembe, ami elég olcsó ahhoz, hogy még az ordeal trigger előtt eltakarítsa a lényt, valamint a kék bounce spellek és a Last Breath. De ezek is csak akkor, ha azonnal a kezünkben vannak, és esetleg nem arra pazaroltuk a manát, hogy saját lényt játszunk ki. Nem tudom, hogy az olcsó, de béna falak (0/4, 0/6) fontosabbá válnak-e így, de valószínűleg nem, mert nem pusztítják el a támadó lényt, és vagy kicsik vagy későiek.