Nem tudok ellenállni, és mégis írok a Gatecrash spoilerről, miután valamennyi mechanizmus nyilvánosságra került. A képességek többsége természetesen a lényekhez és a combathoz kapcsolódik, talán még nagyobb arányban, mint a RTR-ban, habár túl kevés lap ismert ennek a megállapításához.
Az RTR-ben csak az Izzet mechanizmus volt lények nélkül is működőképes, azaz sem a kijátszásához, sem a hatásához nem volt szükség lényekre (vagy nem mindig). Az Orzhov extort lehetne hasonló, ha nem csak creature-ökön szerepelne, de a wikipédia tudni véli, hogy csak lények lesznek képesek másokat "megkínozni" (ami logikus is).
A Dimirek cipher képessége sorceryn és instanton is szerepelhet (vagy csak azon?), de mégis lények, sőt az ellenfélen harci sebzést okozó lények kellenek a működéséhez. Meglepő lenne permanenseket "encode"-olni.
A bloodrush érdekes, és nem tudom, hogy a discard utáni hatás változó-e, de vélhetően igen. A változatos hatások ellenére szerintem mindegyik esetben lényekre fog majd hatni a klán karakteréből adódóan, ezért a "lényes" képességekhez sorolom.
A battalion és az evolve egyértelműen a lényközpontú stratégiát segítik, még ha a battalion spell-szerű hatásokat okoz is. A bloodrushoz hasonlóan a battalion is változatos hatásokat generálhat, valószínűleg nem minden esetben egy Lightning Helixet aktivál majd. Az evolve sokkal egyszerűbb, de a lények egyéb képességeivel talán sikerül változatossá tenni.
ui. Most értettem meg, hogy a keywördök formátuma utal arra, hogy a hatás változó-e vagy állandó. Mivel a bloodrush és a battalion dőlt betűs és nem zárójelben lévő szöveg követi, ezért ezek hatása változó. (Talán ezek az ability wordök, az állandó hatásúak pedig a keyword abilityk?)
milyen kártyán szerepel | mire/milyen módon hat | ||
populate | Selesnya | spell | lény |
unleash | Rakdos | lény | lény |
scavenge | Golgari | lény | lény |
detain | Azorius | vegyes | lény |
overload | Izzet | spell | spell |
bloodrush | Gruul | vegyes (?) | lény |
evolve | Simic | lény | lény |
extort | Orzhov | lény | spell |
cipher | Dimir | spell | lény |
battalion | Boros | lény | lény |